Terhesség hétről-hétre 36. hét

Ha a terhesség 36. hetében is sikerül végig kitartani, már nem lesz koraszülött a babád!

Anyai szervezet – terhesség 36. hete

A terhesség első jelei már a múlté és talán már a terhesség meglévő tüneteinél is jobban érdekel az, hogy néhány héten belül egy csodálatos kincset tarthatsz a karjaidban. Ha sikerül a terhesség 36. hetét betöltenetek „egyben”, az nagyszerű hír, hiszen ezzel számos szövődmény és betegség kockázatát sikerült csökkenteni. A 36. hét betöltésével a protokoll szerint is kevesebb az aggódni való, gyakorlatilag bármikor beindulhat a szülés, úgyhogy érdemes résen lenni. Innentől kezdve már rendszeresek az NST vizsgálatok, amik arra szolgálnak, hogy a baba belső állapotáról legyen egy képünk.

Olvasgass a szülésről, vajúdásról itt a doktorinfo.hu oldalon is, hiszel minél felkészültebb vagy, annál több komplikációt, szövődményt kerülhetsz el! Ne ijedj meg, inkább vértezd fel magad információkkal még most annak érdekében, hogy a várandósság utolsó szakasza, a szülés és a gyermekágyas időszak a lehető legszebben alakulhasson!

Ettől az időszaktól kezdve kiemelt figyelmet kap a méhszáj állapota. Különböző számokkal jelzik a belső és külső méhszáj felpuhultságát, a méhnyak megrövidülését és a méhszáj esetleges kinyílásának mértékét. Az egy ujjnyira kinyílt külső méhszáj mondhatni teljesen természetes innentől kezdve, és a méhszáj fokozatos rövidülése is.

Az ikerterhességről és az ikrekről itt találod külön írásunkat>>

A magzat fejlődése – terhesség 36. hete

A 36 hetes magzat már lassan teljesen készen áll a kinti életre, nem véletlen, hogy nemsokára már hivatalosan is érettnek fog minősülni. A magzati fejlődés lassan befejeződik, már inkább csak hízásból, némi mocorgásból és meggyőződésünk szerint sok-sok gondolkodásból áll. Igen, a babák gondolkodnak. Álmodnak. Éreznek és adaptálnak, tapasztalatokat szereznek.

A 36 hetes baba méretei BPD 90 mm, FL 69 mm körül alakulnak. Már kiköpött mása valakinek a családból, általában apukára vagy apai nagypapára fog először hasonlítani – ez is evolúciós előny az emlősöknél. Aztán majd változik, de most vélhetően „tiszta apja!”

Sokan aggódnak a köldökzsinór rácsavarodás miatt. Megnyugatunk: szinte minden gyerekre rá van tekeredve a köldökzsinór a születésekor, van, akire többszörösen is. Ezeket is tudják figyelni ultrahangon, ha bármi veszély fenyegetne, ilyenkor szülésmegindítás vagy a császármetszés jön szóba. Ezektől ne félj, mert a félelem többet árt, mint akár bármilyen beavatkozás. Mindig az lebegjen a szemed előtt, hogy minden érted és a babáért történik. Ha bármitől is félsz, beszéld ki vagy írd ki magadból!

Terhesség hétről-hétre? Most már tényleg nem sok van hátra! Tarts velünk és éljük át együtt az anyaság csodáját!

Baba-mama részlegünkben rengeteg hasznos terméket találsz magadnak és a kisbabádnak is, katt ide>>

Vélemény, hozzászólás?