Terhesség hétről-hétre: 24. hét

A terhesség 24. hetében a baba már fehérvérsejteket is termel! Tudj meg többet!

Anyai szervezet – terhesség 24. hete

A terhesség első jelei után a 24. hétben a terhesség tünetei leginkább talán a baba ficánkolásában, mozgolódásában mutatkozhatnak meg, hiszen ekkor a baba még mindig élvezheti, hogy elegendő hely áll rendelkezésére a tér kitöltéséhez. Az apró, ütemes, ugrásszerű kisebb mozgások, összerándulások jelezhetik már a baba csuklását is.

Ideális esetben a méhszalagok nyúlása már abbamaradt, így jut egy kis időd élvezni a babád mocorgását odabent.

Ha még nem tetted esetleg például babonából, akkor már végképp itt az ideje megtervezni a szülést, amennyire lehet. Ekkorra már számos vizsgálaton túl vagy – mostanság például a terheléses vércukorvizsgálaton –, így azért nagyvonalakban már lehet elképzelésed arról, hogy mire számíthatsz, így lelkiekben is érdemes felkészülni az előtted álló folyamatra. Érdemes listát írni a követkeő hetekre, hogy mikor mit szeretnél még elintézni, úgy, hogy az utolsó hetekre már csak pihenés és vizsgálatokra járás maradjon tennivalóként!

Az ikerterhességről és az ikrekről itt találod külön írásunkat>>

A magzat fejlődése – terhesség 24. hete

A 24 hetes magzat körülbelül most kezdi a fehérvérsejtek termelését, ez pedig valamelyest ellenállóbbá teszi a fertőzésekkel szemben, persze csak majd a születése után. Számottevő magzati fejlődés megy végbe ebben az időszakban a tüdőben is. A légutak, vérerek, a tüdőben lévő felületaktív anyagok és léghólyagok a születés után a baba oxigénnel történő ellátásáért lesznek felelősek, és ezek most kezdenek kialakulni.

A 24 hetes baba méretei: BPD 60 mm, FL 45 mm körül alakul.

Kövesd a terhesség hétről-hétre rovatunkat és vágj neki magabiztosabban, ügyesebben a szülésnek és az anyaságnak!

Az inSPIRIT Shopban számos olyan terméket találsz, ami segít a terhesség alatt és után is, válogass most!>>

Vélemény, hozzászólás?