Terhesség hétről-hétre: 12. hét

A terhesség 12. hetében lassan eljött az idő némi fellélegzésre. Vagy mégsem?

Anyai szervezet – terhesség 12. hete

A magzat ekkor már rohamos növekedésben van, a megnagyobbodott méh pedig nyomhatja a hólyagodat, gond lehet a gyakori vizelési inger. A terhesség első jelei közül kicsit múlni kezdhet már a mellfeszülés, helyette viszont a rád rakódó vízzel és súllyal kell megbirkóznod.

Lassan nehézkes lesz már a háton fekvés, de ez nem is ajánlott már ebben az időszakban, hiszen akár a terhesség tünetei között jellemzően emlegetett reflux vagy fokozódó gyomorsav-termelés is jelentkezhet már.

A 12. hétben már ideje megtenni az első előkészületeket a terhességgel járó, életvezetéssel kapcsolatos változásokra, illetve a szülésre is, mint ahogy a kötelező vizsgálatokat is végig kell járni: védőnő, háziorvos, nőgyógyász, vérvizsgálatok, nagy ultrahang és hasonlók.

Az ikerterhességről és az ikrekről itt találod külön írásunkat>>

A magzat fejlődése – terhesség 12. hete

A 12 hetes magzat hallása már egyre kifinomultabb, a magzati fejlődés következő állomása ugyanis a belső fül csontjainak megkeményedése és a baba hallásának élesebbé válása. Érdemes ezért minél többet beszélni hozzá és énekelni neki, akár gyerekdalokat is, de a te kedvenc zenédet is most kezdi megszeretni.

Apát is biztasd arra, hogy minél többet kommunikáljon ekkor már a babával, hiszen nemcsak az anya-baba, hanem az apa-baba kötődésnek is ki kell alakulnia.

Ekkoriban a baba már nagyon sokat mozog, ultrahangon látszik, ahogy ide-oda fickándozik, szinte nincs egy nyugodt pillanata sem, olyan, mint egy kis delfin, aki jól érzi magát. Aztán azt is megfigyelhetjük ultrahangon, hogy elpihen a nagy mozgolódásban és szunnyad picit. Ő már egy kicsi emberke, aki saját életet él.

Tapasztalt anyukák, vagy azok, akik érzékenyek rá, már ilyenkor is érezhetik a fickándozásból eredő finom ütődéseket a hasukban, de ezek még azért ritkák, hiszen még alig van ereje a kis lurkónak, de egyébként már ilyenkor érzékelhető és nyomon követhető, hogy bizony eltérések vannak az apróságok között, már ekkor is egy csomó mindenben.

Látogass el minden héten a terhesség hétről-hétre oldalunkra és tudd meg, mi történik babával és mamával a legszebb időszakban!

Vélemény, hozzászólás?