Bárányhimlő

A bárányhimlő betegség kórokozója a Varicella-zoster nevű vírus, aminek külön „érdekessége”, hogy két különböző betegség előidézésére is képes: a bárányhimlő mellett ez felelős az övsömörért is (herpes zoster).

A bárányhimlő cseppfertőzéssel terjed, és egészen addig fertőző a beteg, míg a kiütések pörkjei maguktól el nem kezdenek leesni.

Sajnálatos tény, hogy a korábbi bárányhimlő fertőzést okozó vírus, aminek révén gyerekkorunkban átestünk a bárányhimlő betegségen, felnőtt korunkban képes reaktiválódni, és ekkor kiváltani az övsömört. A vírus a gerincvelő sejtjeiben búvik meg inaktív állapotban, és az idő előrehaladtával az immunitásunk csökkenése révén képes újra aktív állapotba kerülni.

A bárányhimlő tünetei és lefolyása

A bárányhimlőt általában a kiütések megjelenésekor ismerjük fel: jellegzetes, kiemelkedő, rózsaszín-vörös színű pöttyök formájában jelentkeznek, melyek hólyagossá is válnak, majd varasodnak és végül elmúlnak. A pöttyök megjelenése több napig is tarthat, így egyszerre többféle fázisban lévő pötty is jelen lehet. Fázisok: rózsaszín folt -> hólyagocskák (vesicula) -> gennyes hólyagok (pustula) -> var. A varok maguktól leesnek, sima, tiszta bőr marad utánuk. Sokan megfigyeltek olyan jellegzetességet, hogy az első pötty már a pustula szakaszba került, mikor elkezdett megjelenni a többi kiütés, így az első kiütésnél még fel sem merült a bárányhimlő esélye, sokan inkább pattanásra gyanakodnak ilyenkor, vagy begyulladt szőrtüszőre, esetleg rovarcsípésre.

A bárányhimlős kiütések általában a törzsön, felső végtagokon, arcon jelentkeznek, de egyébként bárhol megjelenhetnek. Súlyos esetekben a kiütések az egész testet beborítják, és akár még a szájban, torokban, de még akár a szem kötőhártyáján is megjelenhetnek. Ezek már elég kellemetlen érzettel járnak, továbbá a változó és gyógyuló hólyagocskák viszkethetnek is – talán mondanunk sem kell, hogy nem szabad vakarni ezeket, mert felülfertőződhetnek és örökre nyomuk is maradhat. (Bár ez utóbbi esztétikai kérdésnek tűnik, de nem csupán az.)

A bárányhimlő betegség lefolyása körülbelül két, de inkább három hétig tart, ekkor már elkezdenek az első kiütések varjai leesni, és ekkor már nem is fertőz a beteg, bár a fertőzés képességének tényét nagyon nehéz behatárolni, főként, hogy sokszor azt sem tudjuk, egészen pontosan mikor kapta el a gyermek, mikor jelent meg a legeslegelső kiütés. Tehát a bárányhimlő lefolyására, a bárányhimlő gyógyulási idejére 2 hetet minimum lehet számolni, de 3 hétig is eltarthat.

Összességében ez nem egy rövid betegség, tekintve, hogy a lappangási idő sem néhány nap:

Bárányhimlő lappangási idő

A bárányhimlő lappangási ideje általában 2-3 hét – van a köztudatban egy olyan szám, hogy 21 nap -, aminek a vége felé, még a tünetek megjelenése előtt már fertőző lehet a beteg.

A bárányhimlő sokszor együtt jár általános levertséggel, betegségérzettel, étvágytalansággal az első napokban, a kiütések megjelenése előtt enyhe láz is megjelenhet, de ezek néhány napig tartanak, a későbbiek folyamán már csak a kiütések jelenthetnek kellemetlenséget, egyébként a beteg jó kedélyű, élénk és a kiütésektől eltekintve egészségesnek tűnik.

Hogyan kezeljük a bárányhimlőt?

A jelenlegi javallatok szerint a kiütéseket semmivel nem kell kezelni, nem kell kenegetni, ecsetelni, porral behinteni. Orvosi konzultáció legalább telefonon mindenképp javasolt – bárányhimlővel ne vándoroljunk sehova, még orvosi rendelőbe se –, hiszen bár gyerekbetegségként tartjuk számon, lehetnek szövődményei, és minden eset lehet egyedi, ami mindenképp a beteget ismerő szakember tanácsaira tarthat számot.

A hosszas pancsikálás helyett ilyenkor a gyors zuhanyozás ajánlott, kerülve a drasztikus dörzsölést és súrolást.

Súlyos esetekben aciklovír tartalmú antivirális szereket szoktak alkalmazni, természetesen csakis szigorú orvosi felügyelet mellett.

A bárányhimlő felnőttek esetében többször lehet súlyosabb lefolyású, a gyermekek körében ez ritkábban fordul elő. Általánosságban minden tizedik esetben valamilyen szövődmény fordul elő, melyek általában felülfertőződésben nyilvánulnak meg.

Mikor kezd viszketni a bárányhimlő?

A viszketés a fájdalomnak egy speciális formája, tehát a viszketős, “jaj, de piszkálnám” érzés az már a hólyagok megjelenésétől jelen lehet. Nagyon alkatfüggő, hogy ki hogyan éli meg a bárányhimlő viszketését: vannak, akiknek elég egy simítás az érintett bőrfelületen, de vannak, akik nagyon tudnak vakarózni. Egy eseten belül is vannak olyan eltérések, hogy például a kiütések többsége nem viszket, de van köztük egy-kettő, ami nagyon. Nagyon fontos, hogy tényleg nem szabad vakarni, egyrészt mert örökre nyoma marad, másrészt pedig a köröm alatt lévő kosz és bacik nagyon könnyen felülfertőzhetik a kiütéseket és akkor még további problémák alakulhatnak ki.

Létezik olyan, hogy enyhe bárányhimlő?

Természetesen igen. Lehet olyan, hogy a bárányhimlő vírus viszonylag “gyenge”, tehát nem tudja a saját reprodukciós feladatát maximálisan elvégezni a testben, bár igyekszik, az tény. Ekkor a bárányhimlő nagyon enyhe tünetekkel jelentkezik, épphogy csak gyanút kelt az elején a felsőlégúti megbetegedésre hasonlító egy-két nap, majd néhány pici pattanásnak tűnik a kiütéses része. Ezt általában azért tartják aggályosnak, mert ha a következő években érkezik az illető környezetébe egy erőteljesebb vírustörzs, akkor lehetséges, hogy fokozottabb tüneteket fog okozni. De általában az enyhe bárányhimlő is ad védettséget, hiszen az immunválasz a szervezetben akkor is lezajlik, ha egyetlen kósza vírusocska kerülne be (lásd védőoltások működési mechanizmusa). Nem kell attól félni, hogy túlságosan gyenge volt a bárányhimlő, mert az immunrendszer akkor is teszi a dolgát, csak éppen közben nem üti ki a teljes szervezetet. Az is előfordulhat természetesen, hogy a betegnek alapvetően jó az immunrendszere, erős a szervezete és minimális tünetekkel vészeli át a betegséget. Ez inkább örömteli, ha belegondolunk, nem pedig aggodalomra okot adó.

Hogyan védekezzünk a bárányhimlő ellen?

Semmi esetre se vigyük a még nem védett gyerekünket szándékosan fertőző bárányhimlős közelébe! Bár a szövődmények gyermekkorban ritkák, de ha mégis előfordulnak, akkor lehetnek súlyosak!

Testvérek esetében, ha az egyikük elkapta például az iskolában, a másikuk jó eséllyel tőle fogja elkapni, ez esetben védőoltás beadása megfontolandó lehet a még nem beteg testvér számára. (De bármelyik, bárányhimlőn még nem átesett családtag számára is, egészen pici gyermeknek is.) Ez esetben a betegség lefolyása jóval enyhébb lehet, mert az immunválasz már jóval előbb beindul a szervezetben, mint természetes fertőzési körülmények között.

Bárányhimlő elleni kötelező védőoltás

A bárányhimlő védőoltással megelőzhető, 2019 óta a bárányhimlő elleni védőoltás bekerült a 13-16 hónapos gyermekeknek beadandó kötelező védőoltások közé.

A védőoltást bárki kérheti orvosától, aki még nem esett át a betegségen, az immunitáshoz 2 oltás szükséges. A védőoltás úgynevezett gyengített vírust tartalmaz, amely olyan immunválaszra készteti a szervezetet, aminek révén antitesteket termel anélkül, hogy megbetegedés lépne fel.

Vélemény, hozzászólás?