Koronavírus – Hatalmas oltóközpont lesz a kaliforniai Disneylandben

Színes-járvány-szórakozás-USA

A kaliforniai Disneyland Resort az új koronavírus elleni oltások beadásának első nagy központja lesz Orange megyében – jelentette be a hatóság hétfőn.

A vidámparkban, “a világ legboldogabb helyén” kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban – idézte a közleményt a Variety.com.

A Disneylandben a tervek szerint a hét második felében kezdődhet az oltás.

“Orange megye legnagyobb munkaadója, a Disneyland Resort jelentkezett, hogy otthont adjon a megye első oltási szuperhelyszínének, vállalva a vakcináció monumentális feladatát” – írta a közleményben Andrew Do, a megye vezetője.

“Fontos, hogy a lehető legtöbb jelentkezőt beoltsuk, ehhez pedig elegendő helyre van szükségünk” – tette hozzá.

Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben, összesen több mint kétmillióan kapták már el a vírust. A Disneyland a világjárvány miatt március óta zárva tart, a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca – az állami előírások figyelembe vételével – már látogatható, de éttermeibe nem lehet beülni, és üzletei sem nyitottak ki mind.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?